A Jogobella gyümölcsei

Tudta…?
Áfonya
A kék áfonya Észak-Amerikából származik. Az amerikai őslakosok már jóval a fehér emberek beözönlése előtt felismerték a növény jótékony hatásait. Úgy tartották, hogy az áfonya, amelynek csumája ötágú csillagot formáz, a Nagy Szellem ajándéka volt a föld lakói számára. Az amerikai őslakosok a gyümölcsöt és a növény gyökereit egyaránt felhasználták, ez utóbbit kiszárították és megőrölték.

A fekete áfonya, ez az apró, gömbölyű bogyó általában 0,5-1,6 mm átmérőjű, s színe a kéktől a bíborig terjed. A friss gyümölcs kedvelt nyári csemege. Édes ízű, zamatos és frissen szedve is ehető vagy pedig különböző receptek összetevőjeként.

Az áfonyabokrokat kezdetben sehogyan sem sikerült átültetni. E probléma megoldása roppant nehéznek bizonyult. Az első próbálkozások a 19. század vége felé történtek, amelynek során az urbanizáció által letarolt áfonyabokrokat szerették volna újra elterjeszteni. Az áttörés sok évnyi megfigyelés gyümölcseként érkezett el, és meglepő eredményt hozott. Kiderült ugyanis, hogy a növény nem szereti a tápanyagdús virágföldet. Ehelyett savas környezetre vágyik! A felfedezés után eltelt 30 évben az áfonyatermesztés volumene a százszorosára nőtt.

Ma Lengyelország egyike Európa vezető áfonyatermelőinek. De nem érhette volna el az ország ezt a pozíciót Kazimierz Pliszka munkássága és kutatásai nélkül, akit méltán neveznek Áfonyakirálynak. Ő szervezte meg az első lengyel áfonyanapot az áfonyával és annak termesztésével kapcsolatos ismeretek terjesztésére. Vállalkozását hatalmas siker koronázta. Az áfonyaszüret az egyik lekedveltebb lengyel tradíció,  a lengyel szépirodalom is számos műben megemlékezik róla.