Az eper mindig is afrodiziákum hírében állt. Pirossága és szív alakja miatt nem véletlen, hogy Aphrodité, a szerelem görög istennőjének szimbólumává vált. Franciaországban még eperkrémlevest is szokás volt felszolgálni a friss házasoknak.

A vanília, a sáfrány után a második legdrágább fűszer a világon, különösen igényes termesztése miatt. Szőlőskertként növekszik, egy sor hossza elérheti a 90 métert is. Az aztékok a 15. században tettek szert a vaníliára, miután meghódították eredeti termesztőit - a totonac indiánokat.

Az őszibarackfa és gyümölcse Kínában egykor vallásos imádat tárgya volt, és a barackot szent gyümölcsnek tekintették. Tilos volt őszibarackfát kivágni, és ha a fa magától elkorhadt, maradványait elégették.

Az aszalt sárgabarck első rangú energiaforrás. Ezért is volt az űrhajósok étrendjének kulcsfontosságú eleme az Apollo űrmissziók alatt a 60-as és 70-es években.

A polgárháború alatt a katonák átmenetileg abbahagyták a harcokat, hogy szedret szedjenek. És a konföderáció és az unió tagjai politikai meggyőződésük különbségei ellenére egyöntetűen úgy vélték, a szederlevélből készült tea megelőzi a vérhas kialakulását. A szeder és a málna unokatestvérek. Mindketten a rózsafélék szerteágazó családfájának leszármazottai.

Szereti a fekete ribizlit? Akkor boldog a szerelmi élete és kielégítő párkapcsolatban él. Egyes misztikusok szerint ugyanis ezek az apró fekete bogyók fogyasztásának áldásos hatásai. Nem hiszi? Tapasztalataink szerint pedig igaz, még ha Ön másképp is látta eddig. Érdemes kipróbálni, semmit nem veszíthet! Különösen ajánljuk a végtelen közép-lengyelországi alföldek és dél-lengyel lejtők termését. De sokfelé termesztik is.

Az alma valaha nem számított közönséges ropogtatnivalónak. Eredetileg egészségnövelő és vitalizáló anyagokban gazdag orvosságként tekintettek rá. A vadalmafák Kínából és Közép-Ázsiából származnak, onnan terjedtek el Európába, ahol ideális környezetet találtak a növekedésükhöz. Az almafa ugyanis imádja a mérsékelt klímát.

Azt beszélik, hogy a rettenthetetlen szamurájok sosem indultak csatába savanyított szilva nélkül, amit harc közben a fáradság leküzdése végett eszegettek. A japán legendák kutatói azt állítják, hogy e gyakorlat sosem mondott csődöt a harcosok számára.