A narancs rendkívül sok C-vitamint tartalmaz, egy szem a felnőttek számára javasolt mennyiség akár kétszeresét is tartalmazhatja.
A kék áfonya Észak-Amerikából származik. Az amerikai őslakosok már jóval a fehér emberek beözönlése előtt felismerték a növény jótékony hatásait.
Az őszibarackfa és gyümölcse Kínában egykor vallásos imádat tárgya volt, és a barackot szent gyümölcsnek tekintették. Tilos volt őszibarackfát kivágni, és ha a fa magától elkorhadt, maradványait elégették.
A gránátalma antioxidáns tartalma nagyon magas, ebben rejlik gyógyító ereje, amelyet mér évezredekkel ezelőtt felfedeztek.
A Fülöp-szigeteken az emberek málnagallyakat függesztenek az ajtajuk fölé, hogy megvédjék otthonukat az ártó szellemektől.
A grapefruit 75%-a gyümölcslé. Egy közepes gyümölcsből kitelik 2/3 pohár frissen facsart dzsúsz. Ez fedezi az ajánlott napi C-vitamin bevitel 100%-át.
II. Montezuma azték uralkodó állítólag naponta meg bírt inni több mint 50 pohár csokoládét.
Az amerikaiak el sem tudnák képzelni a karácsonyi ünnepeket a kedvenc vörösáfonya mártásuk nélkül, amelyet a sült pulykához szolgálnak fel.
Az eper gyönyörű piros színének és szív alakjának köszönhetően Aphroditének , a görög szerelemistennőnek szimbólumává vált.
A panna cotta valószínűleg az egyetlen desszert, amely tojás, liszt, cukor és sütés nélkül készül.
A kék áfonya Észak-Amerikából származik. Az amerikai őslakosok már jóval a fehér emberek beözönlése előtt felismerték a növény jótékony hatásait. Úgy tartották, hogy az áfonya, amelynek csumája ötágú csillagot formáz, a Nagy Szellem ajándéka volt a föld lakói számára. Az amerikai őslakosok a gyümölcsöt és a növény gyökereit egyaránt felhasználták, ez utóbbit kiszárították és megőrölték.
A Citrullus lanatus, azaz a görögdinnye a közhiedelemmel szemben nem Görögországból, hanem Afrika déli részéről származik.
Az erdei szamóca Oroszországban tett szert először megbecsültségre I. Sándor orosz cár jóvoltából, aki termeszteni kezdte azt Moszkva melletti földjein.
Tudta, hogy a régi görög mítoszok szerint a Zeusszal a világuralomért összecsapó titánok vére szúrós szederbokrokká változott? Emiatt a görögök a szederlevet „titánok vérének” nevezik.
Az ízes erdei gyümölcsök szezonja rendkívül rövid. Az időjárástól függően júliustól mindössze szeptember végéig tart.
A meggy- és cseresznyevirágzás sok kultúrában a változékony természet és a szépség szimbóluma.
2014 óta a természetes élőhelyükön növő feketeribizli-bokrok Lengyelországban már nem számítanak védettnek. Ezért aztán itt szabadon tesztelhetőek a misztikus tulajdonságaik.
A ribizlinek több mint 150 változata létezik. Ezek némelyike, például a színhiányos változat (= fehér ribizli) a sokat látott embereket is meghökkentheti.
A cseresznye még a halféléknél is több jódot tartalmaz. 100 g gyümölcsből 330 mg-mal több jódhoz juthatunk hozzá, mint ugyanekkora darab tőkehal vagy sok más tengeri halfajta húsából!
Az alma valaha nem számított közönséges ropogtatnivalónak. Eredetileg egészségnövelő és vitalizáló anyagokban gazdag orvosságként tekintettek rá.
Magas bórtartalmának köszönhetően a körte serkenti az agyműködést.
Azt beszélik, hogy a rettenthetetlen szamurájok sosem indultak csatába savanyított szilva nélkül, amit harc közben a fáradság leküzdése végett eszegettek. A japán legendák kutatói azt állítják, hogy e gyakorlat sosem mondott csődöt a harcosok számára.
A Google 300 000 találatot ad angolul a „fahéjas sült alma, gyerekkori finomság” keresésre.
Az aszalt sárgabarack első rangú energiaforrás. Ezért is volt az az űrhajósok étrendjének kulcsfontosságú eleme az Apollo űrmissziók alatt a 60-as és 70-es években.
A mangófa a bőség és jólét szimbóluma. Indiában az újszülött gyermek szobáját mangófalevelekkel díszítik. Vendégségbe pedig szokás szerint mangóval teli kosárral érkeznek barátságuk jeléül.
A kiviindákban és -levelekben fellelhető esszenciális olajokat szerfelett kedvelik a macskák.
A banánban annyi a magnézium, mint egy egész marék mogyorófélében! Felpörgeti a memóriát, és jótékony hatással van az idegrendszerünkre.
Az ananász egy közvetlenül a földből kinövő leveles száron terem.
A maracujának enyhe nyugtató hatása van. Ezért fogyasztását azoknak ajánlják, akik szorongással vagy álmatlansággal küzdenek. De persze mindenki másnak is szüksége van időnként egy kis lazításra.
A fűszervanília a vaníliaorchidea éretlen gyümölcse. A termés eredetileg szagtalan. A jellegzetes édes illat az időigényes fermentációs eljárás során keletkezik.
Elevenítse fel a nyári napsütéses napok emlékeit az őszibarack és maracuja ízkombinációval. Az exotikus nyaralások rajongói biztosan ismerik ezen gyümölcsök illatát, melyek az édenre emlékeztetnek.
A mangó a legnépszerűbb trópusi gyümölcsök közé tartozik. Örökzöld fán terem, krémes húsának és egzotikus aromájának köszönhetően nagyon frissítő az íze. Ha valami igazán nyárira van gusztusa, a mangó biztos választás!
A március gondolatainkat már a nyárra és a közelgő fürdőruhás szezonra tereli. Hogyan kerüljünk újra formába, ha bennünket ebben különféle allergiák és intoleranciák akadályoznak? A választ a nagy darab gyümölcsökkel teli joghurt adja, úgy ahogy azt önök szeretik, most laktózmentes változatban is...
Szuper ízletes alkalom! A tavaszi fáradtságnak esélye sincs a sárgabarackkal szemben.
A Panna Cotta egy híres Olasz krémes desszert, melyet gyakran tálalnak friss gyümölcsökkel. Az eper és áfonya kombinációja tökéletesen kiemeli a desszet egyedi ízét!
Lédús gyümölcs rengeteg aromával. Ha megkóstolod tudod, hogy eljött a nyár. Nem véletlen az sem, hogy a cseresznye színe a szeretetet szimbolizálja, hiszen nem csak természetes édesség, hanem vitaminokban és ásványi anyagokban is nagyon gazdag.
Júlus eleje általában a nyári szabadsággal, utazással, kalandokkal, finom ételek kóstolásával telik. Ha estleg belföldi utazás mellett döntünk, mindig ott a lehetőség, hogy frissítő erdei gyümölcsökkel kényeztessük magunkat.
Az augusztus sokak számára a szabadságot és a pihenést jelenti. Az egzotikus gyümölcsök pedig az egzotikus világ ízeinek és illatainak világába való belépést idézik.
Szeptemberben búcsúzunk a nyártól, de nem a finomságoktól. Mindenkinek szüksége van egy kis kényeztetésre, amely megtalálható minden egyes mascarpone ízesítésű joghurtunkban.
Október a színekben gazdag ősz és vényasszonyok nyarának ideje. A gyümölcsöskertek ilyenkor piros, sárga és zöld színekbe öltöznek és ilyenkor teremnek a legfinomabb almák és körték az egész világon.
A narancs az egyik legkedveltebb téli gyümölcs. Az első novemberi igazán hideg napokon remek választás lehet azok számára, akik gondoskodni szeretnének az immunrendszerük megfelelő működéséről.
Egy igazán téli finomság. A sült alma már a gondolattól is felmelegít bennünket. A havas táj, ünnepi hangulat és az alma fűszeres, sült illata biztos relaxációt biztosít minden téli napon.